Foglalkozásaink2018-10-02T21:10:27+00:00

Foglalkozásaink

A kolorit szolgáltatásai két részből tevődnek össze. Egyrészt az állandó, heti programokból, melyeket megtalálsz az órarendünkben, illetve azon alkalmakból, workshopokból, melyeket az idő során eseményként meghirdetünk itt és facebook oldalunkon is. A  -al jelöljük az órarendben azokat az alkalmakat, amiken szülő és gyermek együtt,  vagy éppen külön, de egyazon időben tud részt venni.

Képes délutánok

A gyerekek a különböző művészeti ágakon keresztül képessé válnak érzelmeik megélésére, kifejezésére, feldolgozására.

Gyerek és felnőtt jóga

Ovis, kisiskolás, tini, felnőtt tradícionális, gerinc, senior, kismama, baba-mama/papa és családi jóga foglalkozások.

Dúdoló

Szép hangok, kellemes dallamok, tánc és mozgás egyben, ami minden érzékszervet megdolgoztat.

Angol foglalkozás

Havonta egy vasárnap vendégül látjuk azokat a családokat, akik szeretnék angol tudásukat elmélyíteni, vagy épp azokat, ahol nem a magyar az elsődleges nyelv otthon.

Minti meséi

A mesedélelőttök hétvégente kerülnek megrendezésre, ahol Minti lapozza fel titokzatos mesekönyvét.

Sulikóstoló

Iskolába készülő gyerekeknek, akik bizonytalanabbak, félénkebbek, vagy épp még valamilyen területen erősítésre szorulnak.

Zumba

Latin ritmusok, amik a gyerekeknek móka, a felnőtteknek igazi izommunka lehet.

Egyéni mozgásfejlesztés

Ezt a foglalkozást ajánljuk sajátos nevelési igényű és megkésett fejlődésű gyermekek számára is.

Gyerek alkotó workshopok

Kerámia, festés, ékszerkészítés, üvegfestés, textilfestés, bútorfelújítás.

Gyerekzsúrok

Gyertek hozzánk, ha már unjátok az otthoni rumlit és a hetekig tartó idegeskedést, ami egy zsúr megszervezésével és lebonyolításával jár.

Szülinap, lánybúcsú, csapatépítő

Ünnepeljetek nálunk egy csipetnyi művészettel, amit megfűszerezünk az egyedi dekorációval, és pár csepp pezsgővel és néhány finom falattal.

Workshop felnőtteknek

Kerámia, festés, ékszerkészítés, üvegfestés, textilfestés, bútorfelújítás workshopok péntekenként.